Maximalizmus a sportban és az üzleti életben – Interjú Klie Ferenccel

Rengeteget hallani arról, hogy a sport nem csak a testet fejleszti, hanem számos egyéb tulajdonságra is pozitív hatással van. Többek közt kitartásra, alázatra nevel, megtanít elfogadni a vereséget és győzelmet. A sport Klie Ferenc számára is sokat adott, azonban nem csak ennek köszönheti az üzleti életben elért sikereit.

Klie Ferenc neve ma mér az üzleti életből lehet ismerős, azonban a sport kedvelők számára sem hangzik idegenül, ugyanis sokáig vízilabdázott, sőt csapatkapitány is volt. A fiatal Klie Ferenc eleinte karatézott, azonban édesanyja mesélni kezdett neki a vízilabdáról, így felkeltette érdeklődését a csapatsport iránt. Ferenc saját bevallása szerint nem tartozott a jobb játékosok közé, olyannyira nem, hogy mindig utolsó játékos volt. Ő azonban ebbe nem volt hajlandó beletörődni, így arra is vette a fáradtságot, hogy egy amatőr felnőtt csapat edzéseire is eljárjon, hogy minél jobbá váljon, ellessen néhány trükköt. Kitartása meghozta gyümölcsét, hiszen a csapat alapemberévé vált. A sport mellett a tanulmányait sem hanyagolta el és tudatosan készült arra, hogy egy civil szakmát is szerezzen, hiszen érezte, hogy csupán a sportból nem fog tudni megélni.

Klie Ferenc közgazdászként végzett, majd a Vodafone-nál sikerült elhelyezkedni. Kitartásának és munkabírásának köszönhetően folyamatosan menetelt előre a ranglétrán. Végül a Senso-Media Zrt-nél találta meg a helyét, ahol, mint kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgató dolgozik. Klie Ferenc a munkában maximalista, igyekszik mindig száz százalékon felül teljesíteni, azonban a hétvége mindig a családé. Elmondása szerint nagyon sokat köszönhet feleségének, aki teljes mértékben támogatja őt. Ha a teljes interjút szeretné elolvasni, látogasson el a poluscommunications.hu weboldalra!