Milyen vezetékek fagyhatnak be a téli hidegben?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran merül fel a kérdés, hogy a gázvezetékekre kell-e figyelmet fordítani, annak ismeretében, hogy a vízvezetékekkel milyen sok probléma lehet télen.

Bővebben a gázvezetékek téli veszélyeiről itt tájékozódhat. A földgáz egy száraz vegyület, így a leghidegebb időben sem kell attól tartanunk, hogy megfagy. Viszont annak érdekében, hogy a gáz eljusson az adott helyiségbe és átadja a szükséges energiát, víz szükséges. A víz azonban meg tud fagyni. A gázrendszerekről nem árt tudni, hogy egytől-egyig vizes rendszerek. Ez azt jelenti, hogy a gáz elégetésével melegszik fel a víz. Tehát az ilyen vezetékek megfelelő szigetelését meg kell oldani. Ha bárhol felgyülemlik egy kis víz, akkor már fennáll a fagyás kockázata. A gázvezetékekre jellemző, hogy nagyon rugalmasak, így a legtöbb külső hatásnak ellenállnak. Az ilyen vezetékek befagyásához nagyjából mínusz háromszáz fokra lenne szükség. Vagyis nem igazán kell aggódni miatta.

Ami miatt viszont joggal tarthatunk, az a korrózió. Ez fenyegeti a gázvezetékeket is. A korrózió hatására a vezetékek könnyen kilyukadhatnak és szivárgás történhet, ami komoly veszélyekkel járhat. Ennek elkerülésére fontos, hogy az éves karbantartás szakember által el legyen végezve. Ezáltal a meghibásodást még időben észlelhetjük, ami életmentő lehet. A gázszivárgás életveszélyes is lehet, így, ha erre utaló jeleket tapasztal, akkor azonnal távozzon a szabad levegőre és tájékoztassa az illetékes szakembereket. A karbantartást kizárólag magasan képzett, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel csináltassa meg. Bővebb információkért látogasson el a futes-gazszereles.hu weboldalra, ahol elérhetőségeket is találhat.