Felhőszolgáltatás által tágíthatja vállalkozása lehetőségeit!

Egykor maguk az IT vezetők is élből elutasították a felhőszolgáltatásnak még a gondolatát is. Mára viszont sokan a cloud computing lelkes hívei lettek. A felhőszolgáltatás részben azt jelenti, hogy nem lehet úgy mondd a „vason” ülni, de ha alaposan végig gondolja, ennél jóval többről van szó.

Felhőszolgáltatás – Egy tárhely kapacitása mindig kisebb, mint a fennálló tárolási igény. Minden internetes felhasználó ismeri azt a szituációt, amikor fogyóban a tárhely, de a bővítés még messze van. Ekkor szoktak nekiállni törölni, viszont gyakran olyan tartalmak is törlésre kerülnek, amik a későbbiekben nagyon hiányoznak majd. A felhős tárhely előnye, hogy bármikor, igény szerint bővíthetők. A magánemberek által leginkább használt Google Drive vagy Dropbox bármikor azonnal tovább bővíthető újabb tárhely megvásárlásával és azt rögtön használatba is lehet venni. Egy cég esetében is ilyen könnyedén lehet bővíteni a cég tárolókapacitását. Így a cégszámára mindig megfelelő mennyiségű tárhely áll rendelkezésre, a tárhely rugalmas méretezhetősége révén.

Feltehetnénk a kérdést, hogy hol van nagyobb biztonságban egy cég pénze. Az irodában egy széfben vagy a bankban. Pontosan ez a helyzet az IT biztonság kapcsán is. Nagyon nehéz elérni megfelelően magas biztonsági szintet, másrészt költséges is. Egy közepes szintű vállalkozás számára gyakorlatilag lehetetlen. A cloud computing gyakorlatilag újra értelmezi a biztonság fogalmát. Többé nem kell a cégen belül gondoskodni a biztonsági mentésről, vírusvédelemről, biztonsági hozzáférésről és egyéb biztonsági feladatokról, hanem egész nyugodtan a felhőszolgáltatóra lehet ezt bízni. Így az Ön válláról lekerül ez a feladat és ehelyett egyéb fontos feladatokkal tud foglalkozni!