Lengőkar funkciója és cseréje az autóban

A lengőkar azon alkatrészek közé tartozik, mely szinte minden gépjárműben megtalálható. A pontos megfogalmazás úgy szól, hogy a hátsó és az első tengelynél is megtalálható egy-egy ilyen menetstabilizátor. A lengőkar, valamint a hozzátartozó együtt biztosítják, hogy az autó súlypontja kanyarodás közben is alacsonyan maradjon és stabil maradjon az autó kanyarodás közben.

Lengőkar és a hozzá kapcsolódó alkatrészek idővel elkopnak, elhasználódnak, így újakra lesz szükség. A lengőkar és a gömbfej a futómű és a karosszéria közt rugalmas összeköttetést biztosítanak. Mozgás közben az elől és hátul lévő lengőkarok, valamint az ezekhez kapcsolódó alkatrészek erőteljesen együtt mozgolódnak. Az állandó együtt mozgás következtében az alkatrészek súrlódnak, elkopnak. A szilentek is hamar elhasználódnak, melyek köztudottan gumi anyagból készülnek, így idővel elernyednek az állandó alakváltoztatás és gyűrődés miatt. Ha a lengőkarok és a vele együtt működő alkatrészek elkopnak, annak jellegzetes, kopogó hangok a jelei. Ha az első lengőkar nagy mértékben kopik, akkor a kormány holtjátéka jelentősen nő.

A lengőkarokat nem igazán lehet javítani vagy felújítani. Az acélkarok jellemzően könnyűfém ötvözetből vagy acélból készülnek, azonban utóbbiak a működés közben beszivárgó víz következtében sokkal hamarabb korrodálódnak. Éppen ezért érdemes könnyűfém alkatrészeket rendelni, mivel általában hosszabb élettartammal rendelkeznek. Érdemes minőségi alkatrészt vásárolni, aminek köszönhetően szintén sokkal nagyobb eséllyel tart ki hosszú ideig az alkatrész! Ha szeretne még többet megtudni az alkatrészről, esetleg lengőkart szeretne vásárolni, akkor azt javasoljuk, hogy látogasson el az alkatreszek.hu webáruházba és tekintse meg a kínálatot!