Klikk ide, ha többet megakarsz tudni Bajnai Nóráról

Amennyiben egy igazán készséges és ezen felül még magas szakmai tudással és gyakorlattal rendelkező sportszakpszichológust keres, akkor tartson velünk és tudjon meg többet róla.

Klikk ide, és minden további bővebb információt megtudhat. Legyen szó élsportolóról vagy amatőrről egyaránt lehetnek mentális vagy akár pszichés problémáik. Bajnai Nóra egy igazán felkészült és tudatos szakember, hiszen a tanulmányait már azzal a céllal indított el, hogy teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy pszichológusként szeretne dolgozni. Ebben csak megerősítette az, amikor megszerezte a diplomáját 2013-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kognitív, – és Fejlődéslélektan mesterképzési programján. Ám a szakmai tudásra és tapasztalatokra éhező Bajnai Nóra, tudta, hogy egy jó szakember holtig tanul, így nem sokkal a diplomája megszerzése után egy újabb képzésre iratkozott be, mindeközben a gyakorlatban is képezte magát. Amely a klinikai és gyermekvédelmi területekre is kiterjedt. Attól függetlenül, hogy gyermek vagy felnőtt sportolóról beszélünk mindenkit érhetnek traumák, melyek kiheverésére szükséges lehet egy szakember segítsége.

Bajnai Nóra, nem hiába ilyen jó a szakmájában, ugyanis ő maga is éveken keresztül versenyszerűen sportolt. Még mindmáig sportol, ám már nem versenyez. Jelen pillanatban atlétikával és tenisszel foglalkozik. Illetve az elmúlt években még a teniszedzői képesítést is megszerezte. Hitvallás, hogy igazán csak az tudja megérteni a pácienseit, aki maga is részt vesz, vagy már megtapasztalt hasonló élethelyzeteket. Amennyiben szeretné megtekinteni a széleskörű szolgáltatásainkat, akkor nézzen be a weboldalunkra, ahol minden további bővebb információt megtalálhat ezzel kapcsolatban.