Így hatnak az érzelmek az egészségre

Nem újdonság, hogy az érzelmeink hatással vannak a testünkre, az egészségi állapotunkra. A hagyományos keleti orvoslásnak ez az elv az egyik alapját adja, napjainkban pedig tudományos bizonyítéka is van annak, hogy az érzelmi állapot nagyban befolyásolja testünk működését.

A tudósok szerint korunk emberének egészségét alapjaiban négy tényező határozza meg: a dohányzás, a testmozgás, az étrend és az optimizmus. Ez utóbbi pedig legalább annyira fontos, mint a másik három, annak ellenére, hogy a kutatók még nem pontosan értik, miként hat ez a test biológiai mechanizmusaira, de azt már tudják, hogy a stressz, a szomorúság, az aggodalom hatására nő a szervezetben a kortizol hormon szintje, ami gyengíti az immunrendszer működését.

Kísérletek kimutatták, hogy ha az ember képes kimondani félelmeit vagy legalább leírni azokat és ezt a jó szokását rendszeresen gyakorolja, szervezete is jobban kezd működni, növekszik a gyulladásokkal harcoló T-sejtek mennyisége, mellrákos betegek esetében pedig egyenesen a tünetek csökkenését tapasztalták. Egy kísérlet eredménye szerint azok, akiknek szociális kapcsolatai nem erősek, kevés barátjuk van, még a dohányosoknál is hajlamosabbak a betegségekre.

Ezek a tények azt sugallják, már csak egészségünk miatt is megéri az élet napos oldalát előtérbe helyezni. A meditáció, a baráti kapcsolatok erősítése, a stressz leküzdése és a problémákkal való szembenézés sokat segíthet azon, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben és ezt a szervezetünk is meghálálja.