Kerékágy, hogy a kerekek stabilan forogjanak

A kerékágy, amely körül, ha nem is az egész világ de az autójának a kerek forog. Illetve rögzíti az a vázhoz, és biztosítja a biztonságos közlekedést. A hozzá tartozó elemek a csapágy, illetve a kerék tengely.

Kerékágy minden keréknél megtalálható, elől és hátul is egyaránt. A általában a hátsó tengely és a hátsó kerékágy nagy mechanikai terhelésnek vannak kitéve, amely nagyban függ az útviszonyoktól, illetve a terheléstől is. Továbbá a sebességről sem szabad megfeledkezni, amely szintén kihatással lehet rá. Egy tengely törés, nagyobb sebességnél akár végzetes következményekkel is járhat, pont ennek elkerülése érdekében, érdemes figyelemmel kísérni annak állapotát. Ám szerencsére, ez igen ritkán szokott bekövetkezni, akkor is csak extrém körülmények hatására. Ilyen lehet pl. egy váratlanul mély gödör. Az ilyen baleseteket a legtöbb esetben a kerékágy kompenzálja, melyet nem csak könnyebb, de olcsóbb is cserélni, mint egy egész tengelyt. A honlapunkra látogatva a teljes kínálatunkat megtekintheti, melyben a legkülönfélébb autókhoz is megtalálja a tökéletes alkatrészt, melyre éppen szüksége lehet. A széles kínálat mellett még kedvező árakat is kínálunk.

A webshopunkat megtalálja az alkatreszek.hu oldalára kattintva, melyben 0-24 órában leadhatja a rendelését. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, illetve szakmai tanácsra lenne szüksége, akkor keressen fel bennünket akár személyesen is a szegedi székhelyünkön, ahol mindig várjuk szeretettel! További elérhetőségeink a +36 62 468 444-es telefonszámon, illetve az info@kovacsauto.hu e-mail címen. Forduljon hozzánk bizalommal, hiszen mi azért vagyunk, hogy Önnek segítsünk! Minden kedves érdeklődőnket várjuk sok szertettel, illetve magas tapasztalattal!