Házi betegápolás: segítség a bajban

Szeretné, ha hozzátartozója, közeli rokona akkor is a legjobb ellátást kapná, amikor hazaérkezik a kórházból? Fontosnak tartja, hogy az ápolást igénylő beteg életszínvonala ne változzon jelentősen az egészségügyi gond következtében? Ma már arra is lehetőségünk van, hogy munkánkat ne kelljen feladni a megoldás érdekében.

A házi betegápolás előnyeit egyre többen választják, hiszen így lehetőség nyílik arra, hogy akkor is a lehető legnagyobb biztonságban tudjuk szerettünket, ha mi épp munkánkkal vagyunk elfoglalva. Sajnos gyakran tapasztalni olyan eseteket, amikor egy-egy súlyosabb betegség, baleset után folyamatos felügyeletet követel meg a beteg állapota. De mégis miként egyeztethető ez össze a munkavállalással, a karrierrel és a saját család koordinálásával? Magától értetődik, hogy legtöbben nem szeretnénk kórházban vagy bentlakásos otthonban tudni szerettünket. Tény az is, hogy a gyógyuláshoz aktívan hozzájárul a megszokott környezet. Ha a beteg úgy érzi, csak felesleges gondot okoz, az egyértelműen hátráltathatja felépülését. Ellenben a saját tárgyak jelentette otthonos hangulat és kényelem arra ösztönözhetik, hogy még igenis van dolga az aktív életben.

A szolgáltatást akár egyetlen órára is igénybe vehetjük, de ha nincs elegendő időnk a háztartásban segíteni hozzátartozónknak, akkor akár hosszabb időre is rendelkezésre állnak az ápolásban jártas szakemberek. Segítenek a higiénikus környezet megőrzésében, igény szerint a bevásárlásban, főzésben, az egészségi állapot folyamatos ellenőrzésében. Legyen szó akár fekvő betegekről, akár olyan állapotokról, amikor gyógyászati segédeszközök használatának elsajátítása és egy új életmód kialakítása a cél, a szakemberek segítségével a legjobb kezekben tudhatja beteg hozzátartozóját.