Legyen figyelmes, előzze meg a dugulást!

Annak érdekében, hogy megtudjuk szüntetni a lefolyók eldugulását, hogy cselekedni tudjunk, ha már egyszer megtörtént a baj, érdemes megismerkednünk az elzáródások, avagy a dugulások okaival. Ha már tudjuk, hogy minek is köszönhetjük a dugulást, akkor azt könnyebben tudjuk orvosolni is, akár szakember segítsége nélkül is.

Az egyik leggyakoribb probléma a WC-kagyló dugulása. Még ma is sok olyan WC-csésze van használatban, amelyeknek a belsejébe makacs vízkő rakódott le, ami szinte lehetetlenné teszi a víz áteresztését Gödöllőn. Az ilyen jellegű elzáródás esélye még nagyobb, ha nem oda illő anyagok kerülnek bele a WC-be, ekkor máris duguláselhárításra van szükség.

A mosogató lefolyójának eldugulása legtöbbször az ételmaradékok, a kávézacc, a kiáztatott tea, valamint a túl sok mosogatószer miatt alakul ki, illetve a hideg vízzel történő mosogatás miatt. De könnyel előfordulhat a kád és a mosdó lefolyójának eltömődése is. Itt a gond forrásai a hajszálak, a tusfürdők, a sűrű állagú habfürdők, samponok és más vegyi anyagok lehetnek.

A duguláselhárítás Gödöllőn a fent említett okok miatt szükséges a legtöbb esetben, avagy jól látható, hogy egy kis odafigyeléssel megelőzhető a baj, a sok kellemetlenséget okozó dugulás. Ha mégis kialakult a dugulás, akkor hívjon tapasztalt szakembereket!